Van, akinek hatalmasra nő szexuális étvágya, mások kerülik a nemi érintkezést terhesség alatt. A baba nem bánja, ha szülei szeretkeznek. Ha nem vágyunk a szexre, a gyertyafényes vacsora és egy kellemes masszázs is jót tesz a párkapcsolatnak.

A kismamák egy része a várandósság ideje alatt csupán gyengédségre, szeretetre vágyik. Mások épp ellenkezőleg: felszabadultan, minden addiginál nagyobb étvággyal élvezik a házaséletet. Ezt a megemelkedett hormonszint, valamint a nemi szerv tájéki fokozott vérbőség is előidézheti. Fokozódhat az orgazmuskészség is, mivel a magzat méhen belüli elhelyezkedése nemi ingereket is kivált. Felmérések szerint a házastársak körülbelül egyharmada bújik ilyenkor szívesebben ágyba, de ugyanennyien kerülik is a szexuális együttlétet.

Sok nőt zavar megváltozott alakja, nagy pocakja és ezért nem tartja kívánatosnak magát. Ez az időszak tehát – a női test átalakulása, a megváltozott hormontevékenység, a szülői szerepbe való beilleszkedés miatt – alaposan átalakítja a gyereket váró pár kapcsolatát. A szexualitásban ezeknek a változásoknak megfelelően inkább a gyengéd együttlét, mint a heves szeretkezés kerül előtérbe.

A szexuális élet a terhesség kilenc hónapja alatt is sokat változhat. Az első három hónapban a gyakori rosszullét, aluszékonyság miatt sok kismama alig várja, hogy korán ágyba bújhasson, persze nem a szeretkezés, hanem az alvás reményében. Ebben az időszakban a szex sokszor háttérbe is szorul.

A negyedik és a hatodik hónap közötti időszak viszont lehet a boldog kiteljesedés időszaka. A kínzó rosszullétek elmúlnak, a has még nem olyan nagy, hogy kényelmetlenséget okozna. Ekkor szexuális téren is visszatérhet a régi aktivitás, sőt, akár fokozódhat is.

A babavárás vége felé a nemi együttlét egyre több technikai nehézségbe ütközik. Ilyen elsősorban a has, ami ekkorra már jelentősen megnő, ezért érdemes szeretkezés közben is a megváltozott testalkatnak megfelelő pozíciót alkalmazni (pl. az oldalról vagy a hátulról történő behatolást).

A férfiak életében nem jár látható testi változással a gyermekvárás időszaka, a várandóssággal járó testi tüneteket feleségük éli át, ők legfeljebb örömmel, esetleg csöppnyi tartózkodással szemlélik az egyre növő pocakot. A leendő apák nagy részét nem befolyásolja feleségük megváltozott alakja, szeretik és kívánják őket. Sőt, olyanokkal is beszéltem már, akik még kívánatosabbnak tartották terhes feleségüket, mint annak előtte.

Vannak olyan kispapák – egy felmérés szerint csak mintegy tizenkét százalékuk -, akik a várandósság idején tartózkodó viselkedést tanúsítanak az ágyban. Ennek oka lehet egyrészt az, hogy attól tartanak, összenyomják a kicsit, vagy egyszerűen zavarja őket a magzat jelenléte, és ezért nem tudják igazán elengedni magukat. Úgy érzik, hogy a gyermekük jelen van velük az ágyban, és ez feszélyezi őket. Vannak olyan gondolkodású férfiak is, akik számára a szexualitást illetőleg az áldott állapotban lévő nő tabu.

Az önmegtartóztatásnak azonban orvosi indoka nincs. Gondoljuk csak végig, mennyi minden védi a magzatot a külső hatásoktól: a hasizmok, a méh, amely szintén csupa izom, a külső és belső magzatburok, a magzatvíz. Félelmük tehát alaptalan.

A párkapcsolatban viszont szükséges, hogy a felek tekintettel legyenek egymás érzékenységére. Ha ennek megfelelően beszélik meg érzéseiket, elkerülhetőek a félreértések. Sok nő és férfi például személyes sértésként éli meg azt, ha párja kerüli a vele való szexuális érintkezést a terhesség idején. Csendes gyötrődés helyett ilyenkor jobb, ha a szexuális együttlétet kívánó fél valamilyen formában átveszi a kezdeményezést. Némi fantáziával új és új módszereket eszelhetünk ki.

Van azonban néhány kivételes helyzet is, amelyben a szexuális érintkezést kifejezetten kerülnünk kell:

* Ha a méhlepény a méhnyakcsatorna nyílásához közel, a méh alsó részében helyezkedik el (ilyenkor a nemi aktus vérzést válthat ki).

* Indokolt a szünet a szexben, ha bármelyik fél nemi, illetve húgyúti fertőzésben szenved.

* Ha korábban koraszülése volt a kismamának az idő előtt megindult fájástevékenység miatt.

De:

* Túlhordásnál kifejezetten ajánlják a szexuális együttlétet!

* Az ágyba vitt reggeli, gyertyafényes vacsora, meglepetés masszírozás, simogatás ugyan közvetlenül nem vezet orgazmushoz, de jó „befektetés”.

* A jókedv, az ellazulás, oldott hangulat férfi és nő között a szexuális kötelékeket is szorosabbra fűzi.

Mindent összevetve tehát: mindenki másképp szereti, mindenki másképp tudja, és mindenki másképp teheti. Egyet viszont mindenképpen elmondhatunk: a baba nem bánja, ha szülei szeretik egymást, és a papája meglátogatja néha a pocaklakót.

Írta: Regős Judit

„Ha beindul a nagy-nagy pofonofon” – szól a népszerű sláger a Dzsungel könyvéből. De vajon mi rejlik a valóságban eme vicces mondat mögött?

Ki ne látott volna már gyermekével üvöltöző anyukát, vagy agresszióra agresszióval válaszoló, kétségbeesett apukát, aki kezénél fogva végigrángatja gyermekét az utcán, és ki ne gondolkozott volna már el, látva ezt kívülről, hogy vajon hová vezet mindez? Vajon mi értelme van ennek? A válasz egyértelmű: semmi!

Ha elpattan egy húr

A fizikai és verbális (szóbeli) bántalmazás: a pofon, a popsira verés, a nyakleves, kiabálás, szitkozódás és társai soha nem lehetnek legális elemei a gyereknevelésnek! Ez persze nem jelenti azt, hogy ne fordulna elő bármelyikünkkel – akár még e sorok írójával is – hogy „elszakad a húr”, és sajnálatos módon sor kerül egy kis „popsipacsira”, a gyermeknevelés hosszú és néha rögös útján. Azonban nagyon fontos leszögeznünk, hogy ez soha nem vezet célhoz. Azt jelzi csupán, hogy a szülő is ember. Eme nemesnek nem nevezhető cselekedetével azt üzeni gyermekének, hogy neki is vannak idegei, és ő sem cselekszik mindig helyesen.

Attól, mert mi szülők sem vagyunk hibátlanok, el kell tudjuk fogadni magunkat a hibáinkkal is. Azért, ha „eljár a kezünk”, vagy túlzott agresszióval lépünk fel gyermekünkkel szemben, nyugodtan megállhatunk egy pillanatra. Akár elmondhatjuk a gyermekünknek azt is, hogy nagyon sajnáljuk, amit tettünk, hogy bizony mi már jó előre szóltunk. Jeleztük, hogy mi az a tevékenység, amit kértünk, hogy gyermekünk fejezzen be. Nem kell titkolnunk azt sem, hogy mi váltotta ki belőlünk az ingerültséget, ami miatt nem tudtuk magunkat türtőztetni. Bátran be lehet vallani azt is a gyermekünknek, hogy aznap nagyon fáradtak voltunk, valami munkahelyi vagy magánéleti feszültség ért minket, amitől kevéssé „bírtuk a gyűrődést”, ezért csattant el a nem kívánt ütés. Elmondhatjuk a gyereknek azt, hogy máskor sokkal jobb lenne, ha hamarabb szót fogadna, és hogy akkor talán nem került volna sor erre a senkinek se jó eseményre, amire ugyan nem vagyunk büszkék, de nem is a világ vége.

Gyakoroljunk önkontrollt

Fontos, hogy önkontrollt gyakoroljunk, de ha egyszer-egyszer, nagyon ritkán kis mértékben nem sikerül, akkor sem szabad magunkat nagyon megbüntetnünk, mert az önmagunk iránt érzett harag, agresszió is sokszor a gyerekeken csattan. Átfordulhat abba, hogy ha már megtörtént a „gátszakadás” és megtörtént az első pofon, akkor onnantól kezdve jöhet a következő, hiszen már úgyis csalódtunk magunkban, még egy csalódás már nem oszt, nem szoroz.

Nyugodtan bocsánatot kérhetünk a gyermekünktől azért a kontrollvesztésért, amit az ő cselekedete bennünk okozott. Hiszen hiába volt, akár ő a „rossz”, mégis csak mi vagyunk a felnőttek, és a mi feladatunk nemcsak az, hogy korlátozzuk a gyermekünket és „megneveljük”, hanem az is, hogy magunk is gyakoroljunk önkontrollt, és megmutassuk a gyermekünknek azt, hogy feszült helyzetben hogyan kell viselkedni.

Annak van értelme, hogy tanuljunk a hibáinkból, hogy megtanuljuk, hogyan tudjuk elkerülni az ilyen eseményeket. Ehhez azonban világosan kell látnunk, hogy ugyanúgy nem megengedhető, hogy a gyerekemnek „lekeverjek egy nyaklevest”, mint az, hogy a férjemnek, vagy hogy a férjem adjon nekem. Pedig ki ne élte volna már meg azt a feszültségi fokot, akár egy heves vitánál, veszekedésnél, hogy nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne lépjen át egy határt. Ugyanakkor ezt legtöbbünk mégis meg tudja állni. Amikor két egyforma erőviszonnyal rendelkező felnőtt ember áll egymással szemben, vagy valaki, aki mondjuk erősebb nálunk, vajon miért megy jobban az önkontroll?! Vajon miért nem tudjuk ugyanezt megtenni akkor, amikor nálunk egy sokkal gyengébb, egy ránk szorult kis emberről van szó, aki ráadásul a saját gyermekünk?

Jól irányzott apai-anyai?

Az erőszak soha nem lehet megengedett! Azok a szülők, akik maguk is gyerekként – ha szüleik szerint rosszat cselekedtek – kaptak egy-egy pofont, vagy megszokták a verbális agresszió, a kiabálás különböző formáit, sokkal hamarabb esnek bele ugyan ebbe a hibába. Ráadásul, ha azt látják, hogy a megfélemlítésnek hatása is van: a gyermek megijed, és befejezi azt a cselekedetét, amit akartak tőle, akkor ez elfogadhatóbbá teszi az ő saját múltjukat is. Azt gondolhatják – lám-lám, igaza volt az apukámnak, az anyukámnak, amikor én is kaptam egy-egy jól irányzott apait-anyait, hiszen, milyen jól tudtam én is ezt most hasznosítani. Holott, ha mélyen belegondolunk, ez a gondolatmenet egyáltalán nem igaz. Én nem gondolom, hogy bármelyikünk is attól lenne tisztességes vagy tisztességtelen, szeretetteljes vagy undok, hogy hány pofont vagy hány verést kapott életében. A szeretetteljes odafordulás és az önkontroll gyakorlása sokkal fontosabb, mint a nevelési célzatú pofozkodás.

A gyerekek is lehetnek odafordulóak és szeretetteljesek a szüleikkel. Ők is lehetnek toleránsak, adott esetben akár velünk, szülőkkel is. Ehhez viszont az kell, hogy jó időben elmeséljük nekik, hogy mi történt velünk, hogy érezzük éppen magunkat, és nekünk kell megtanítani őket arra, hogy meddig tart a saját tűrőképességünk. Néha azt is el is fogadnunk, hogy a saját magunkról alkotott kép – az, amilyenek szeretnénk lenni - és az, amilyenek valójában vagyunk, között sokszor nagy különbség van. Minél fejlettebb önismerettel rendelkezünk, annál jobban tudjuk tartani a határokat, és annál kevésbé esünk bele abba a hibába, hogy addig engedjük a gyermekünket határtalanul eluralkodni rajtunk, szabadon, korlátok nélkül csapongva hagyni az indulatkitöréseit, amíg már tényleg odáig fajul a dolog, hogy nem bírjuk cérnával. Nagyon fontos, hogy bemérjük a saját tűrőképességünket. Jobb szembenézni azzal, akik vagyunk, és időben megállj-t parancsolni a gyermekünknek, inkább szigorúan jelezve azt, hogy hol is vannak a határaink, míg addig engedni, amíg már csak a csúnya szó, a csúnya tett kínálkozik, mint kézenfekvő megoldás.

Fontos, hogy az ember, felismerve a határait, azt egy kicsit tágítgassa, és ne maradjon beszűkült, hideg és korlátozó. Azonban semmiképpen ne a gyerek rovására kísérletezzünk. Fejleszthetjük saját önismeretünket, tűrőképességünket tréninggel, baráti beszélgetésekkel vagy akár terápiás eszközökkel is.

Alapszabály: előbb szóljunk, mint cselekedjünk! Ne féljünk bocsánatot kérni gyermekünktől, ha hibát követtünk el. A gyerekeknek nem tökéletes, hanem szépre-jóra törekvő, megértő szülőkre van szükségük.

Írta: Regős Judit

A gyerek és a kutya között gyakran alakul ki - sokszor nem is veszélytelen - konfliktus. A kutya gondolatainak megértésével, a helyzetek elemzésével könnyen megérthetők, és talán kezelhetők is ezek a helyzetek.

Ha a kutya ismeretlen:

- Résen kell lennünk, ha váratlanul ismeretlen kutya kerül a közelbe, ha a szülő későn veszi észre, sok lehetőséggel már nem lehet élni.

– A gyerekkel meg kell értetni, hogy ha fél, akkor sem jó, ha hangoskodik vagy kapkod, mert az állatot elbizonytalanítja, hogyan viselkedjen.

– Szülőként menjünk a gyerek közelébe, ne a többi szülővel beszélgessünk, ameddig a kutya önvédelembe kezd.

– Ha a találkozásnak még nincs itt az ideje, jobb kézbe venni a gyereket, ameddig a kutya még távol van.

– Az ingerült „mész innen” kifejezések a bizonytalanul lopakodó állatokat valószínűleg elijesztik, a határozottan érkezőket viszont bármire felkészítik.

– Ha a kutya gazdája sehol sem látható, és a kutya láthatóan kíváncsi, nem akar elmenni, akkor tegyük mi ezt.

– Ne nézzünk egy, legfeljebb két másodpercnél hosszabban az ismeretlen kutya szemébe, mert feszültségünket így azonnal észleli, és máris rossz irányba haladnak a dolgok. Az agresszíven viselkedő kutya szeme pedig teljes mértékben tabu.

– Szintén figyeljünk arra, hogy fogainkat se villogtassuk feleslegesen, a kutya provokációként értelmezheti.

– Minden gesztusból határozottság – de semmiképpen se hirtelenség! – legyen érezhető az állat számára.

– Ha a gyerek közvetlen közelébe ért a kutya, már késő kézbe emelni. Akkor már kifejezetten a gyerekre kíváncsi. Ha ekkor felemeljük, nagy valószínűséggel utána fog ugrani, hogy megszagolhassa. Ettől pedig mindenki kellőképpen megijed, és az irányítás könnyen kicsúszik a kezünkből.

Az esetek túlnyomó többségében az állatok először érdeklődést mutatnak az új dolgok iránt, majd ezt követően felmérik a viselkedési lehetőségeket (játék lehetősége, közömbösség, odébbállás stb.). Támadást kezdeményezni kiváltó ok nélkül nem fognak!

Amennyiben a kutya fenyegetően viselkedik és próbálja felmérni a helyzetet:

– Helyzeti előnyben vagyunk hiszen a kutya időben utánunk érkezik a helyszínre. Ezt próbáljuk határozottságunkkal is érzékeltetni vele.

– Nem árt ha mi is „felszívjuk magunkat”, így nagyobbnak, erősebbnek látszunk. Ez arra sarkallhatja az állatot, hogy mégis inkább elkerülje az összecsapást. Figyeljünk arra, hogy minden mozdulatunk megfontoltság látszatát keltse, még akkor is ha valójában nem így van…

– Néhány másodpercre vegyük fel a szemkontaktust, és mérlegeljük hatását! (Ez azt üzeni a fenyegetőző állat számára, hogy ha muszáj, akkor fel fogjuk venni a kesztyűt.)

– Ha szemkontaktus agresszívebbé tenné az állatot, akkor azonnal hagyjunk fel vele.

– Egyéb viselkedésünket viszont ne változtassuk hirtelen, mert azt az állat nem tudja mire vélni. (Ebben a helyzetben egyetlen választ tud adni: az agresszió fokozását. Ezzel azonban máris az állathoz került az irányítás, és nekünk kell az adott állat számára megfelelően viselkednünk. Ez azonban ismeretlenül nem egyszerű, és ha elhibázzuk, könnyen támadás lehet belőle.)

– A szemkontaktus megszakítása azonnali, a rendezés irányába mutató üzenet az állat számára. Ennek hatására valószínűleg csökkenti agresszivitását is, vagyis gyakorlatilag mi irányítjuk az ő viselkedését.

Észre sem vettük, de gyakorlatilag kezdeti határozottságunk után ezzel máris felkínáltuk számára a sértetlenül való kitérés lehetőségét! Nagyon ritka az olyan kutya, amelyik közömbös helyszínen ismeretlen erőviszonyok mellett nem ezt választaná.

Éppen emiatt fontos, hogy az állat legelső benyomása ne a határozatlanság vagy félelem legyen rólunk, hiszen ha ez így lenne, akkor teljesen kiszolgáltatottakká válnánk számára a szemkontaktus megszakítása pillanatában. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy ez esetben is ismeretlen erőviszonyok közt érezné magát. Vagyis nagyobb eséllyel próbálhat felénk kerekedni, hogy utána az ő akarata érvényesülhessen.

Ha kezdeti hibánk miatt a kutya úgy dönt, hogy ő is az adott területen kíván maradni, akkor csupán egyet tehetünk: olyan irányba terelni a folyamatot, amiből azt érti meg, hogy jelenléte valójában közömbös a számunkra, de ne próbáljon provokálni, mert ha kell, megvédjük magunkat!

Ez gyakorlatilag úgy érhető el, hogy a szemkontaktus megszakítása után minden rezzenését azonnal követjük mozgásunkkal, majd először csak minimális, majd egyre nagyobb fáziskéséssel tesszük ugyanezt. Ebből az állat pontosan érezni fogja, hogy kezd közömbös lenni számunkra, de azért még figyelünk. Akkor járunk jó úton, ha az állat agressziója tovább csökken. Ez a kutya szemszögéből nézve így néz ki: nem tudom valójában ki is a határozottabb, nem annyira egyértelmű. Az biztos, hogy nem adja meg magát, ami azt jelenti, bízik abban, hogy meg is tudná védeni magát, lehet mégsem kéne megmérkőzni, végül is nem szükségszerű stb.

A lényeg tehát, hogy amennyiben az állattal nem tudjuk érzékeltetni fölényünket, akkor legalább bizonytalanságban tartsuk, de semmilyen módon ne jelentsünk támadást – az állat logikája szerint! – az állat számára. Ez a bizonytalan helyzet neki kellemetlenebb, mint nekünk ezért előbb-utóbb alábbhagy az agresszióval és közömbös álláspontra fog helyezkedni. Azonban fontos, hogy ő is figyelemmel fogja kísérni, hogy a későbbiekben fölénk tudna-e kerekedni.

Ha az állat támadni kezd

– Próbáljuk meg közönnyel hárítani, és maradjunk megfontoltak (az első ugatások vagy morgás többnyire a reakciónkat tesztelik).

– Ha a kutya továbbra is támadásra kész, próbáljuk meg elhagyni a terepet oly módon, hogy óvatosan hátrálni kezdünk. Ha meg tudjuk győzni ezen szándékunkról, akkor harc nélkül fogja átvenni a terepet.

– Az első, testünket célzó támadást az állat útjából való kifordulással próbáljuk elhárítani, de ne fordítsunk hátat!

(A sikeres kitérés tapasztaltságunk jele lehet, és elbizonytalaníthatja az állatot, hogy folytassa-e a támadást)

Ha elkerülhetetlen a küzdelem

– A támadás folytatása esetén a lényeg, hogy minden erőnkkel próbáljuk megfékezni az állat támadásait. Legveszélyesebb a kutya harapása, ez ellen az alábbiakkal próbálhatunk védekezni:

– Ha elég gyorsak vagyunk és átérjük a kutya arcát kezünkkel, akkor megpróbálhatjuk elkapni fejét és száját összeszorítva leteperni. Így karmolni is kevésbé tud.

– Megpróbálhatjuk elkapni markunkkal a szája szegletét mindkét oldalon. Ekkor legalább csak a karunkat tudja megharapni, továbbá teljesen váratlanul éri, hogy mozogni sem tud ezután amerre szeretne. Ez teljesen kiütheti az állatot a szerepéből, akár fel is adhatja a további küzdelmet.

– Ha kezünk mindenképpen a szájába kerül, akkor próbáljuk meg elkapni alsó állkapcsát az első felénél. Ha ez sikerül, minden erőnkkel húzzuk azt lefelé, így nem tud harapni. (Csak hosszú orrú kutyánál van értelme). Ha túl hátra nyúlunk, akkor viszont úgy járunk, mint az ollóval.

– A harc hevében már mindegy, mennyire vagyunk hangosak vagy hirtelenek, akár sikerülhet is elijesztenünk kiabálással, hadonászással az állatot. Illetve, ha ezek segítségével távol tudjuk tartani, akkor közben hátrálhatunk a helyszínről.

– Természetesen, ha több kutyával kell küzdeni, akkor semmi esélyünk.

Ez utóbbiak elég bátor dolgok, de fegyverek, gázspray stb. hiányában más lehetőségünk nincs, ha harcra kényszerülünk egy elszánt kutyával. Látható, hogy ésszel mindig győzhetünk, erővel már szerencse is kell hozzá…

Írta: Bánkúti Péter

(A kép forrása: kutyater.hu)

A nassolást sokan szeretik, de a következményeit már kevésbé. Az elhízást, túlsúlyt el lehet kerülni, ha egészséges dolgokat kezdünk csipegetni. A csokis keksz és a chips helyett elő a répával és aszalt gyümölccsel!

Egy dél-afrikai dietetikus szerint az egészséges nassolás alapköve a tervezésben rejlik. Ha megtervezzük, hogy mit falatozunk délután, nem tesszük ki magunkat annak a veszélynek, hogy a késői órákban leessen a vércukorszintünk. A nassolás arra is jó indokot szolgáltat, hogy még több gyümölcsöt fogyasszon az ember. Az alapvető szabály az legyen, hogy három óránként kis adagokat veszünk magunkhoz. A táplálkozás-szakértők úgy vélik, a tízórai és az uzsonna legalább olyan fontosak, mint a főétkezések, hiszen jó hatást gyakorolnak a vércukorszintre.

A fogyasztásnak is vannak alapszabályai: kerülni kell a szénsavas italokat. A legjobb, ha ásványvizet vagy gyógyteát iszunk. Mellőzni kell a sós rágcsálnivalókat, ezek ugyanis túlságosan feldolgozott élelmiszereknek minősülnek, tele vannak tartósítószerrel és egyéb egészségtelen adalékanyagokkal. A burgonyaszirom szinte eteti magát. Ez a monoszodium glutamát miatt van, ami tulajdonképpen „függővé” tesz, emiatt tudunk annyira sóvárogni egy-egy újabb sós falat után. Próbáljuk meg helyettesíteni nyers répakarikákkal, legalább az illúzió megmarad.

Cukorka helyett: aszalt gyümölcs. A cukorkában gyakorlatilag semmilyen tápanyag nincs, csak egyszerű finomított cukor és persze színezékek, mesterséges ízesítőanyagok. Az aszalt gyümölccsel kiválóan kielégíthető az édes íz iránti vágy, ám rengeteg rostot, vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz. Fagyi helyett együnk joghurtot. A jégkrémek rengeteg telített zsírsavat és mesterséges ízesítőt tartalmaznak. A joghurtok probiotikus baktériumkolóniái pedig az emésztőszerveket és az immunrendszert is támogatják.

Ha nehezen szokjuk meg az átállást, próbáljunk minél több vizet/folyadékot inni, mert az eltelít, és nem leszünk éhesek. Ha így sem megy, azokat a tevékenységeket hanyagoljuk, amikor a nassolásra vágyunk. Tévézés helyett olvassunk vagy vegyünk egy kád, forró fürdőt. Ha már a fürdőszobába bejutottunk, ott úgyis meglátjuk a tükröt, benne pedig a nem kívánatos kilókat.

Írta: Malina Adrienn

(A kép forrása: www.hazipatika.com)