Nyár van, az esküvők szezonja. Ha a parkba megyek, nagy valószínűséggel belefutok egy fotózkodó friss házaspárba, ha hétvégén a barátokkal találkozom, biztos, hogy valamelyik étteremből hamisítatlan lagzis zene szűrődik ki, ha az unokahúgomnak nézek valami ajándékot a bizsusnál, tuti, hogy legalább egy menyasszony próbál hajdíszeket ugyanott.

Aztán arra gondolok, hogy lassan öt éve, hogy a férjemmel összeházasodtunk, utána pedig arra, hogy mennyire furcsa is az a rész az esküszövegben, tudjátok, a „jóban rosszban”-os, és hogy ennek semmi köze a szappanoperához.

Mert minden az igen után kezdődik…

Mert arra nem készít fel senki.

Persze elleshetünk ezt-azt a szüleink házasságának mindennapjaiból, szerezhetünk tapasztalatokat a korábbi rövidebb-hosszabb kapcsolatainkból, visszagondolhatunk az esti mesékre és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ra, meg a tegnapi romantikus filmre, ami azt sugallta, hogy csak megtalálni nehéz az igazit, és utána már gyerekjáték az egész. Minden úgy lesz, ahogyan szeretnéd: te örökké szép maradsz, ő meg örökké izmos…

És lehet, hogy tényleg így is van, te szép vagy, ő meg izmos. Csak vannak pillanatok, órák, napok, hetek, hónapok, esetleg évek, amikor a szépséget és a tömény izmot „eltakarják” a nem várt események.

Például, amikor a nagy gonddal berendezett közös lakást elárasztja a víz, mert a felettetek lakónál csőtörés van, akkor te inkább vagy piaci kofa, mint úrinő, ő meg inkább ázott kutya, mint kedves mackó.

Esetleg, amikor eleged van a munkádból és azt fontolgatod, hogy felmondasz, akkor te inkább vagy hónapokig a Magne B6 mindenen idegeskedő reklámarca, ő meg a nyugalom szobra.

Vagy amikor a focivébé összes meccsének megtekintése után a döntőben nem az a csapat nyer, akinek szurkolt, akkor ő rocksztár akar lenni és legszívesebben kidobná a tévét az ablakon, te meg egy igazi női rajongóként próbálod elterelni a figyelmét. :)

Meg amikor több év próbálkozás után még mindig negatív az a nyamvadt terhességi teszt, akkor te csak állsz a zuhany alatt és bőgsz, a sminked elkenődik, a hajat rád tapad, a hátad meghajlik, ő pedig simogatja a karodat és csak annyit mond: nagyon szeretlek.

Netalántán, amikor biztos benne, hogy ez az influenza sokkal rosszabb annál, mint ahogyan kinéz, és ő még az angol betegnél is hitelesebb alakítást nyújt, te meg elvállalod a kedves nővérke statisztaszerepét a filmben és természetesen teljesíted a filmsztár allűrjeit.

Mert szépnek és izmosnak lenni nem nagy kunszt, ha minden jól megy, ha futja a lakáshitelre (vagy egyáltalán lakásra), ha nem üvölt a gyerek (ha egyáltalán van gyereketek), ha szuperek a kollégák és édes a főnök (ha egyáltalán van biztos munkahelyetek)…

És ekkor nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a nagy nap megszervezésébe kell időt és energiát fektetni, hanem az azt követőekbe is. Mert bizony a menyasszonyi ruhát is levesszük egyszer, a torta is elfogy és a násznép is hazamegy, és akkor csak mi maradunk ketten, melegítőnadrágban és pólóban a kanapén, miközben rántott húst eszünk krumplival.

És ha igazán egymáshoz illünk, akkor a boldogító, mámoros, szerelmes igen után szépen lassan születik meg az összetartozás, a kölcsönös figyelem, az örök szeretet IGENje.

(A kép forrása: daysmadeoflove.com)